A képnek most kiemelt jelentősége van. A szüleimtől kaptam a 41. születésnapomra. Születésem óta jácintot kapok minden évfordulón. Különösen kedves a szívemnek. Most először fordult elő azonban, hogy nem sima cserépben érkezett.
Ma, ahogy ránéztem, rögtön az jutott eszembe, hogy pont ilyen üvegbúrában nevelkedtem. De hiszen nyitva van a teteje, tehát ez inkább váza! S ekkor visszhangozni kezdtek a fülemben anya szavai: ”ha megnőnek, az üveg széle fogja megtartani a nehéz virágfejeket.”
S persze azonnal el is kezdek azon agyalni, hogy jajj, vajon ki fog-e férni mind a három virágfej azon a nyíláson. Hogy vajon milyen megoldása lesz a virágoknak? Egyik gyorsabban nyílik majd, mint a másik, hogy az utána jövőnek is legyen hely? Vagy lesz, amelyik elhal, hogy helyet csináljon a másik kettőnek? S persze az is benne van a pakliban, hogy kettő vagy akár mind a három meghal, mielőtt kidughatná a fejét a vázából a nagyvilágba. Ahogy az is megoldás, hogy mindháromnak helye van ezen a világon és itt az idő megerősödve kibújni a napfényre, a biztonságos búra mögül.
Egy régi ismerősöm évekkel ezelőtt adott nekem egy mondatot, ami szintén máig visszacseng a fülemben, és ebben is a virág kép jelenik meg: „a legnagyobb szarból lesz a leggyönyörűbb virág!”
Majd az agyamba tolul egy emlék egy KIP terápiáról, ahol szintén virágokkal dolgoztunk és én ollóval vágtam a legmagasabb szárát, hogy ne nőjön el annyira a többiektől. Mások azt kérdezték, mikor elmeséltem: miért nem locsoltad inkább a többieket? Hm.
Mintha minden egyes ilyen kép, minden virág rólam szólna. Ahogy élem az életem. Ahogy magamra gondolok.
De MOST új perspektívából nézhetek az életemre, a szubjektív, belső valóságomra, a képre, ahogy emlékeztem. Kaptam egy új képet. Önmagamról. A búrám támogató vázává szelídült.
És írhatnék most arról is, hogy ez pont január 20-án történt, amikor dimenziókapu nyílt, de ez nem az én szakterületem, csak nagyon érdekel. A lényeg, hogy bennem mi jelenik meg ennek hatására! Na az már igen, az az én területem.
S persze AZ IS IGAZ, hogy ez csak egy virág. Amit bennem megszólított, az meg a másik igazság. Mindkettő az enyém. Mindez igaz egyszerre. Mindig a mélyebb, őszintébb válaszokat keressük.
Természetesen nem vizsgálgatunk minden kelet felől fújó szelet. Van, hogy „a szivar, az csak egy szivar”. Ami megszólít, annak meg fogod hallani a hangját. Előbb vagy utóbb. Legalábbis érdemes. Még mielőtt testi szinten manifesztálódik. Na, nem a jácint, hanem az általa előhívott érzés pl. hogy mindig úgy éreztem el vagyok nyomva és ki akarok ebből törni. Na, ez már jelentkezhet testi szinten, mondjuk például egy kiszakadt sérv vagy egy nagyon ferdén növő fog képében. A lehetőségek tárháza végtelen és mindenkinél teljesen egyéni, hogyan reagál a testünk egy-egy ilyen hosszú éveken át cipelt érzésre, mely valójában „csak” a figyelmünket követeli.
Efféle gondolatok foglalkoztatnak az ajándékom és az életem kapcsán. Ezeket a történeteket mindig azért osztom meg, hogy ha kedvet érzel hozzá, tudd, hogy az önismeretért nem kell mindig a „szomszédba” menni. Néha persze kifejezetten hasznos! 😀
Legyen csodás a napot!
Szeretettel,
Zsuzsi
Legutóbbi hozzászólások: