Nagyon régen foglalkoztat a téma, hogy a lányom miért csak párféle főtt ételt eszik meg. Időről időre dühös leszek emiatt. Mondhatnánk, hogy sok gyereknél van ez így, majd kinövi. Én mégis keresem magamban a válaszokat.
Gyerekkoromban anyukám a fél életét a konyhában töltötte – hogy ez számára menekülés volt valami elől vagy mi motiválta, az az ő története. Mindenesetre bennem ez az élmény úgy rögzült, hogy a konyhában töltött idő rabszolgaság. Elveszi az időt minden mástól, ami fontosabb. Leginkább a közös élményektől. Tőlem. Éppen ezért a mai napig nem sok időt töltök főzéssel.
Sokszor mondom a lányomnak, mondja meg, mit szeretne enni és nagyon szívesen megcsinálom. Aztán jön a szokásos húsleves, rántott hús, tészta variációk egyike. Pfff.
Ezen a ponton egyszer csak magamba nézek és megtalálom a magam elől is elhazudott igazságot. Nem, nem csinálnám meg szívesen. Bármi mást szívesebben csinálok vele ehelyett, s inkább rendelek gyorsan valamit.
Ez az, amire ő reagál. Tökéletes tükör. Folyamatosan tanít, megmutat magamból újabb és újabb részeket, feldolgozatlan gyerekkori élményeket.
Hiszem, hogy ha fel tudom oldani ezt a hitrendszert magamban, elkezdene szívesen enni más ételeket is. Hogyan?
1.Vagy a lehető legőszintébb módon és szeretettel elfogadom, hogy igen, ez van: nekem a közös élmények sokkal fontosabbak annál, minthogy magam készített ételvariációkkal nyűgözzem le a gyerekemet. Ezzel a mindennapi megéléseim terhét tudom könnyíteni és nem leszek már dühös többé az el nem fogyasztott Wellington bélszínek miatt. 🙂
2. Vagy megmerítkezem abban a fájdalomban, hogy a konyha „elvette” tőlem az anyukámat gyerekkoromban és nagyon is hiányzott az együtt töltött idő. Hosszú távú változást magamban, s ezáltal benne is, ezzel érhetek el.
Szóval ez a válasz a címben szereplő kérdésre.
Figyeld a gyermeked, mert mindent megmutat belőled!
Szépséges napot és jó étvágyat az ebédhez! 🙂
Legutóbbi hozzászólások: